Meltatlanul nem irtam Peter O'Toole-rol sem, a brit szinesz-legendarol aki decemberben halt meg. Peter O'Toole elert minden lehetseges csucsot a szinjatszas egy olyan idoszakaban, amikor a "csucs" meg valoban jelentett valamit. Idosen halt meg. Boldog, ki tehetseget megerdemelt modon kamatoztathatja. Talan elerte elete ertelmet. Persze ezt senki nem tudhatja, csak o.

Ket hettel ezelott visszamereszkedtem szinhazba, egy Shakespeare-darabra. Miota nem dolgozom a szakmaban, ez volt az elso eloadasom, de a katarzis elmaradt, mert a szineszno csapnivaloan gyonge volt. Ugy "mondta a szoveget", mint egy ugyetlen kamasz akinek verset kell mondania egy gonosz magyar tanar elott (en aztan tudom, mi az...). Egyszeruen aradt belole hogy rosszul erzi magat a szinpadon. Jatekrol beszelni sajnos nem lehetett az o eseteben. A csajt csak sepruvel a kezeben kellene szinpadra engedni, jo sotetben. Ugyanez mondhato el az egyik ferfi foszereplorol, akinek meglehetosen konszolidalt afrikai akcentusa volt ami meg nem nagy baj onmagaban (bar en utalom,) viszont elfogyott a levego a verssorok vegere es szinte fuldoklott, persze levive a hangsulyt es a hangerot; ugyhogy majdnem felfordultam a szekemben. A rendezes egy modern cucc volt, nehany viszonylag erdekes es nehany viszonylag felresikerult megoldassal. Az egyik vasari pletykajelenetet athelyeztek a 21.szazadba, mintha a tevenek nyilatkozna nehany jarokelo. Tiz percig artikulatlanul es hadarva uvoltottek a szineszek, es vagtak a pofakat, mert hogy milyen vicces az egesz. Szerencse hogy az oreg Shakespeare nem latta, mit muveltek vele, forogna a sirjaban. Ezt a bolcs, szellemes-jellemes-kellemes irot igy eloadni szinte barbarsag.

Valamelyik nap lattam a Falu cimu filmet is. Ez nem meglepo, a Falu cimu filmet ugyanis mindenki latta es mindenki csak suttogva beszel rola. En szeretem M.Night Shyamalan-t, mert egyszer lattam egy interjut vele amiben az eletrol beszelt, es sokat segitett nekem az akkor. Nevezetesen az elet ertelme korul forgott ot evemnek o volt az egyik, aki "veget vetett". Mindenaron abszolut valaszt kerestem ra, mi a csudat keresunk a foldon, miert elunk, minek, es micsoda igazsagtaan dolog a halal, hacsaknem...hacsaknem letezik Isten-de vajon letezik-e? Ot evet bolyongtam e kerdes es problema korul, teljesen magamra hagyva mindenki altal. Ekkor lattam egy riportot Mr Shyamalan-nal, aki a filmjeiben sokat boncolgatja ezt a temakort. Arra kaptam fel a fejem, hogy azt mondja: "Elfogadtam, hogy az elet egy kerdes." En ezt a gondolatot akkor bele is dolgoztam az akkori szinicsoportommal egy eloadasba. A mai napig emlekztetem magam ra, ha kell, hogy az elet egy kerdes. Visszaterve a mindenki altal latott Falu cimu filmre, annak, aki megsem latta: a filmet Adrien Brody, Joaquin Phoenix et Sigourney Weaver is gazdagitja. Joaquin Phoenixnek meglepoen letisztult jateka van benne, szep, kedveltem. A palmat azonban az akkor meg kvazi ismeretlen Adrien Brody viszi, magasan. Nagyon jol jatsza az enyhe ertelmi fogyatekos fiatal felnottet. Becsatolom ide a film bemutatojat ( : The Village, R.: M.N.Shyamalan, Fsz.: Adrien Brody, Sigourney Weaver, Joaquin Phoenix)

Philip Seymour Hoffman - (Hibatlanok)

A napokban elhunyt a kivalo szinesz, Philip Seymour Hoffman. Szokas szerint nem akarom az oneletrajzat ismertetni, inkabb csak megemlekezni rola. En a magam reszerol kimondottan kedveltem ot emberkent es szineszkent is. 46 evesen halt meg, heroin-tuladagolasban.

  Nagyon sok kedvenc filmem van, az egyikben o jatsza az egyik foszerepet, es Robert De Niro a masikat. Mindkettojuknek ez a legjobb filmjuk, bar ezzel a mondattal valoszinuleg rajtam kivul sneki nem ertene egyet. A film meglehetosen "ismeretlen" maradt, foleg Robert De Niro "nagy"(on ismert) szerepeihez kepest. A Flawless (Hibatlanok) cimu filmrol van szo. A magyar valtozat egyetlen arnyoldala (nem igazan hiabaja mert eszkozkent hasznalja) a karomkodas, ami magyarul elegge "boven" van leforditva, de a francia forditok moderaltak magukat.

A Hibatlanok egy rendorrol szol, aki agyverzest kap es lebenul fel oldalara. Hogy allapota javuljon, enekorakat ir elo neki az orvos, am o nagyon nehezen mozog es borzasztoan szegyenli "nyomoreksagat"-a kornyeken mint nagyon macho rendort ismerik. Magaba roskad, bezarkozik, depresszios lesz, ongyilkossagon gondolkozik. A lakohazban azonban lakik egy enektanar, akit Philip Seymour Hoffman alakit, egeszen egyszeruen zsenialisan. S aki, enektanarsagan kivul transzvesztita is, es homokos barokban lep fel eloadokent.
A macho, merev felfogasu, konzervativ zsaru, es a teljesen elveszett, borzasztoan erzekeny, szeretnivalo de vulagris, kicsapongo eletet elo transzvesztita kenytelen lesz egyutt dolgozni...s elfogadni egymast.
A Hibatalanok egy csodalatos film a toleranciarol, az allarcok mogott rejtozo igazi embersegrol, es a baratsag hatartalansagarol, ket kiemelkedo szinesz csodalatos jatekaval, Joel Schumacher remek rendezeseben (Flawless- R.: J.Schumacher, Fsz.: Robert De Niro, Philip Seymour Hoffman).

  

Az elobbi zene Ibrahim Maalouf, franko-libiai zenesz szerzemenye. A radioban hallottam nehany napja, mikor reggel mentem dolgozni. Menet kozben kaptam el, ket perc otvenhat masodpercnel. Ha meghallgatjatok a szamot, hallhatjatok, hogy eppen akkortol, mikor a zene valtozott. Ultem a kocsiban es hagytam magam erezni; aztan egesz nap azon gondolkodtam, mit valtott ki belolem a zene, foleg a ket perc otvenhat masodperctol a otodik percig tarto, majd a het perc tizenkilenc masodperctol kezdodo resz. Nem jottem ra, mit idez bennem, tul melyen van az emlek. Pedig vegigprogott elottem az eletem egy nagy resze. Valasz hianyaban ugy fogalmaznek, hogy ez a szam en vagyok, azaz en es az elet. Az elet amit felepitettem magamnak, meg persze az is, amit nem akartam de azert van, vagy amit akarnek de nincs. Az zene elso feleben a lassu resz eppen olyan mely, mint a kontraszt, amit a masodik reszben hallhatunk, es ami folfele lendul. Nehez beszelni az erzesekrol amit ez kivalt. Eszembe jutott a balatoni nyaralas nyolcadik utan A-val, meg az a debil katonaudulo; a gimnaziumi nagy szerelmem meg a gyagya baratnom akivel annyi valora nem valtott almot szottunk, atsuttoga gyemeksegunk ejszakait. Aztan a kolesz, ahogy nyujtozkodik az eg fele benne olyan sok naiv remennyel es a kivilagitott ablakaival akik a lakotelepi sotet ablakokra kiabalnak: "nem akarok egyedul lenni!"; es ahogy K.-val nezzuk az ablakokba kirakott eleteket. Semmink nem volt, csak a remeny. Hogy az elet most kezdodik, hogy meg barmi es barki erkezhet; hogy egyszer, ha nagyok leszunk, nincs szuksegunk vedelemre mert senki nem fog bantani minket. O, hogyan gondolhattuk volna, hogy a felnott-lettel mik jonnek majd szembe az utunkon! O de szerencse hogy nem gondoltunk meg semmire! Ki gondolta volna, hogy erintve leszunk majd egy mozgasserult gyerekkel, egy borzalmas valassal, beteg babaval. Ki gondolta volna, hogy soha nem talaljuk meg a helyunket. Kivancsian vartuk, mi lesz belolunk, mi jot majd hoz a holnap; ha majd kikerulunk igazsagtalan tanarok kezei kozul! Eszunk be jutott, hogy velunk is elbanhat az elet. Olyan termeszetes volt hogy csak masoknak juthat a rosszbol. Ez a kep ami elkiser. A remeny. Az elet esemenyek sorozata amik egyszerre tragikusak, komikusak, jok es rosszak. De sohasem nyugszik. Egyfolytaban mozgasban van. Jo vagy rossz a kaland, ki tudja. Tortenik. Az elet olyan mint egy tuzijatek. Csak egy dolgonak lehet orulni. Annak hogy van. Az erettsegibizonyitvany atvetele utan, amikor kileptem a gimi kapujan, oriasi csend arasztott el. Ugy ereztem, lerottam valami nagyon nehezet es rosszat. Tul voltam rajta. Soha tobbet hasonlot. Ma, amikor harom nap mulva kimondjak a valasomat, amikor mar csak egy papir kot ossze valakivel akire ma idegenkent tekintek, ugyanazt erzem. Iszonyu energiat fektettem bele hogy tuleljem a gimnazista eveket, es ekkora energiat fektettem bele a valasba is. Es most, hogy elmult es nincs tobbe, olyan mintha allnek a szakadek szelen es merednek a semmibe. Azt latom, amit megusztam. Amibol az iment masztam ki; ott hagytam az osszes kormom amivel a sziklaba kapaszkodtam hogy naponta csak egy centit emelkedjek ki a pokolbol. Ott hagytam az artatlansagomat s annak a visszautasitasat hogy nem hasznalom az eszem masok ellen. A romantikus kislany osszetorte magat es az szikla aljan belefulladt a mocsarba. Sarbol falat tapasztottam a szivem kore es Istent sem engedtem at rajta. Olyan burok vesz korbe dorzsoltsegbol, erzeketlensegbol amin at nem hatol mar senki, s ha atjutna, sem talana engem. A bujkalas mestere lettem. Kituno maszkot hordok, mindenki bedol neki. Ha akarok, kedves vagyok, ha akarok, duhos; ugy jatszom, mintha szinpadon lennek meg most is. Megtevesztek es kicsuszom a kezek kozul. Megtanultam hogy magamnak kell, hogy szamitsak, hiszen masnak nem szamitok es nem szamithatok masra. Nehanyan kotelet dobtak nekem a szakadekba, de fel senki nem huzott. Kevesen alltak a szakadek szelen es kiabaltak nekem, hova lepjek, hogy meg tudjam magam tartani. Megerkeztem. Valamerre el kell most indulnom.

Ibrahim Maalouf